Csökken a pénzbehajtások száma karácsonykor

A különféle tartozásokat felhalmozó családok átmenetileg fellélegezhetnek, az év végi engedékenység azonban nem befolyásolhatja azt, hogy idén igencsak felpörgött a pénzbehajtások száma: november végéig minden egyes napra átlagosan 1500 eljárás jutott, ami több mint tízszázalékos ugrás tavalyhoz képest. A leggyakrabban a rezsidíjak kifizetése okozott gondot a fogyasztóknak, kisebb banki tartozások miatt azonban ritkán indult eljárás. A hitelintézetek mintha kivárnának.
Forrás: Kurucz Árpád
Az év utolsó hónapjában rendszerint engedékenyebbek a hitelezők, decemberben általában kevesebb pénzbehajtás indul, mint az év korábbi időszakában. Nagy valószínűséggel nem lesz ez másként idén sem, mindez azonban nem változtat azon, hogy 2016-ban igencsak felpörgött az eljárások száma.

Január eleje és november vége között összesen 482 ezer alkalommal kérték a különféle hitelezők, hogy az ország közjegyzői állítsák ki a behajtás megkezdéséhez szükséges iratot, az úgynevezett fizetési meghagyást. Ezek szerint – átlagosan – az év minden napján nagyjából 1500 tartozás ügyét terelték jogi útra a pénzükre váró cégek és magánszemélyek. Tavaly tizenegy hónap alatt ötvenezerrel kevesebb kérelem futott be, az idei emelkedés így számottevő, 12 százalék körül mozog.
– A legtöbbször, az esetek több mint felében a közműcégek indították meg az eljárásokat – nyilatkozta lapunknak a részletekről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

– A kiegyenlítetlen víz-, villany- és gázszámlák mellett a távközlési cégek követelései is rendszeresnek mondhatók – közölte Tóth Ádám, hozzátéve: a korábbi időkhöz képest újdonság, hogy cégek egymás közötti anyagi nézeteltérései is némelykor a közjegyzők előtt kötöttek ki. Utóbbi jelenség azért kedvező, mert vállalkozási elszámolási viták csak akkor alakulhatnak ki, ha a társaságok üzleteket kötnek, vagyis a gazdaság fellendülőben van.

Az érdekességek között említette meg az elnök a banki ügyeket.

– Idén alig akadt példa arra, hogy hitelkártya-tartozások vagy árukölcsön-törlesztések elmaradása miatt vette volna kezdetét eljárás – mondta Tóth Ádám. Ebből akár arra is lehetne következtetni, hogy szigorodtak a hitelezés feltételei és talán a fogyasztók is óvatosabbak. De az is meghúzódhat a jelenség hátterében, hogy a pénzintézetek egyszerűen csak kivárnak, s emiatt halogatják a kisebb-nagyobb – nem jelzáloggal biztosított – követeléseik behajtását.

A kamarai vezető megemlített még egy ügytípust, amely bár a darabszámok alapján nem jelentős tétel, az adósok lélektanáról sokat elárul. Ma is előfordul ugyanis, hogy valaki tudna ugyan fizetni, de elvi okok miatt ezt mégsem teszi.

A parkolási büntetések címzettjei és a tömegközlekedés bliccelésen ért utasai közül többen is rendszeresen jelzik, hogy szerintük a cégek eljárása súlyosan sérti az állampolgárok jogait, az összeget ezért nem róják le. Egyesek még a bíróság elé is elviszik esetüket.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: