Mario Draghi újra varázsol?

Megvették Ázsiát arra, hogy az amúgy is olcsó shanghai tőzsdén csúcsot ütött a forgalom azután, hogy korábban elérhetővé tették külföldi befektetők számára is a piachoz való hozzáférést. Nem is meglepő, hogy megy az árfolyam, hiszen az index a nemrég indult szárnyalás előtt nagyjából ugyanott állt, ahol a 2000-es évek elején - olvasható az Erste elemzésében.


Közben a kínai GDP több mint duplájára növekedett. Vagyis nem meglepő, hogy július óta 40 százalékot emelkedett az index. Persze az utóbbi hetekben a zuhanó kőolajár is segítette az emelkedést, hiszen Kína nettó olajimportőr. Fél éve a két legolcsóbb piac a kínai és az orosz piac volt. Az orosz az ismert okok miatt az is maradt, és továbbra sem piszkálnánk. A kínai pedig még mindig olcsó. Itthon továbbra is dagonyát látunk, miközben a vezető európai és amerikai indexek a tetőn konszolidálgatnak. Úgy tűnik, hogy idén már sok minden nem fog történni a hátralévő cirka 16 kerekedési napban. Összességében enyhe emelkedésre számítunk a fejlett piacokon és itthon is.

Nemzetközi hírek
USA
- Tovább araszoltak felfelé a tengerentúli börzék. A Dow Jones index 0,18%-os, míg az S&P 500 és Nasdaq páros 0,4%-os pluszt ért el.
- A Fed decemberi Bézs könyve szerint erősödik a lakossági fogyasztás, javul a foglalkoztatás, miközben az infláció továbbra is alacsony. Az ingatlanpiaci trendek esetében vegyes a kép, ennek ellenére a piacok jól fogadták a részleteket.
- A Dallasi Fed elnök, Richard Fisher azt szeretné, ha a Fed felülvizsgálná azt a kijelentését, miszerint az első kamatemelésig a likviditást nem vonnák ki a piacról.
- Az AICPA (American Institute of Certificated Accountants) felméréséből kiderül, hogy az amerikai felsővezetők 64%-a szerint javulni fognak a gazdasági kilátások a következő 12 hónapban. Az előző felmérés 52%-ot mutatott.
- A Walt Disney 34%-kal, 86 centről 1,15 dollárra emeli az osztalék kifizetés mértékét a menedzsment bejelentése szerint. Ez a lépés plusz 500 millió dollárjába kerül a cégnek, miközben a részvényesek 1,2%-os osztalékhozamot realizálhatnak. A Time Warner 1,5%-os, a CBS Corp. 1,1%-os rátával dolgozik.
- A Ford a Takata légzsák problémái miatt kénytelen 38.500 gépjárművet visszahívni Amerikában és további 13.000 darabot a környező országokban, ezzel elérve a 98.000 darabos visszahívási számot.
- A délután folyamán érkező amerikai munkanélküli segélykérelmek számának kedvező változása tovább lökheti lefelé az EUR/USD árfolyamát.

Európa
- Az előző napi emelkedés közel negyedét visszaadta a FTSE 100 index és 0,4%-os mínuszban zárta a napot, míg a DAX index ugyanekkora mértékű pluszt tudott elérni, a CAC 40 index stagnálásával párhuzamosan.
- Az EKB kamatdöntő ülése mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az elemzők reménykednek abban, hogy Mario Draghi bejelenti az államkötvény vásárlási programot, ugyanakkor a mi meglátásunk szerint ez a lépés jövőre csúszhat. Ennek oka, hogy az ABS és fedezett kötvényvásárlások hatásai ilyen rövid idő alatt még nem ütköznek ki a piacokon.
- Az olajár esése miatt újra előkerült az örökzöld sláger (a gigafúzióról már 2004-ben is volt szó), miszerint a SHELL megvenné a BP-t. A versenytársak értékeltségét elnézve a BP 7-es P/E rátája a legalacsonyabb, miközben a FTSE 100 egyik legtöbb osztalékot fizető vállalata, így valóban jó felvásárlási célpontnak tűnik. Ennek ellenére már a versenyhatósági szabályozás gondot okozhatna az ügyletnél, így a pletyka utáni vételeket nem forszíroznánk.
- A Ryanair marketing igazgatója, Kenny Jacobs elárulta, hogy 18-24 hónapon belül ingyen wifi szolgáltatást vehetnek igénybe az utasok, valamint 3 éven belül elindítják az amerikai járatokat is, ha sikerül hozzá megvenni a flottát.
- Egyre nagyobb bajban van az orosz gazdaság, és ez jól meg is látszik a 10 éves rubelben denominált kötvények hozamán is, ami immáron 10,9%-on jár. Az 5 éves CDS a november eleji 240 bázispontról 354,5 bázispontra emelkedett.
- Az EKB és a BOE kamatdöntő ülése lesz a nap fénypontja.

Olaj, arany
- A WTI 67,8 dollárig emelkedett a csökkenő készletadatok hatására. Az amerikai nyersolajkészletek 3,69 millió hordóval csökkentek, ami meglepte a piacot, hiszen csak 1,75 millió hordós bővülésre számítottak. Az iraki kormány és a kurd kormány megegyezése szerint napi 300 ezer hordó többlet kínálat jelenhet meg a világpiacon. Az olaj az OPEC döntése óta 18%-kal esett, most azonban stabilizálódni látszik.
- Az arany viszonylag stabil volt 1.204 dolláros árszinten. Némileg a gyengülés felé hatott az erős dollár. A piac az EKB döntéseire is figyel. Egyre nagyobb a nyomás az európai jegybankon, hogy eszközvásárlási programot indítson, ami jelentősen erősítheti az arany jegyzését.

Devizák
- Tegnap 1,23-ig zuhant az EURUSD árfolyama, főleg azokra a spekulációkra, hogy az EKB mai kamatdöntő ülését követően Mario Draghi bejelentheti az eszközvásárlási program kiterjesztését, vagyis, hogy a jövőben államkötvényeket is fognak vásárolni. Korábban több nyilatkozat is arra utalt, hogy maga a program majd csak jövő év elején fog elkezdődni, azonban a tegnapi gyenge EU-s illetve német PMI adatok lökést adhattak a jegybanknak a program kibővítéséhez.
- Az olasz 10 éves államkötvények hozama először csökkent 2% alá.
- A 30 napos mozgóátlag 307-es értékéhez tapadt az EURHUF kurzusa. A devizapár szempontjából ma kiemelt jelentősége lehet az EKB döntésének, ugyanis ha tényleg tovább bővíti az EKB az eszközvásárlásokat, az rövidtávon támogatólag hatna a feltörekvő devizákra, így például a forintra is.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,9%-ot, a Hang Seng 1,5%-ot, a Shanghai index 4,0%-ot emelkedett ma reggel.
- A hongkongi és a kínai tőzsde esetében is a bankok és a brókercégek teljesítettek kiemelkedően, melyek a két tőzsde növekvő forgalmából tudnak részesülni. Számukra külön pozitív hír volt, hogy a shanghai tőzsde forgalma tegnap lépte át először az 500 milliárd jüant. Úgy látszik a két tőzsde összekapcsolása pozitívan hatott a forgalom alakulására is. A shanghai index 4%-os emelkedésére utoljára 2012-ben volt példa.
- A felmérések alapján Shinzo Abe pártja a december 14-ei előrehozott választásokat követően is megtarthatja 2/3-os többségét a japán parlament alsóházában.
- A jen tovább gyengült a dollárral szemben, és már 120-as árfolyam környékén jár az USDJPY értéke, ez pedig ismét lökést adott az exportorientált vállalatoknak.
- A végleges adatok alapján a koreai GDP éves alapon 3,2%-kal bővült, ami megfelel az előzetes adatoknak.

Határidős piacok
- Vegyes képet mutatnak a határidős piacok ma reggel, de a főbb indexek a pozitív tartományban voltak.

Vállalati hírek
- A Mol lezárta a 44 cseh Lukoil töltőállomás megvásárlását. A cég integrálja a korábban megvett töltőállomásokat, melyek most Slovnaft, Lukoil és PAP oil márkanevek alatt futnak. A MOL két márkanév alatt akar futni a jövőben. A társaság a régióban 2200 töltőállomás elérését tűzte ki célul.
- Hernádi Zsolt MOL elnököt felmentette egy budapesti bíróság a horvát vesztegetési ügyben. A döntés másodfokon született. A döntés az egész EU-ra érvényes. Az USKOK, a horvát ügyészség azonban folytatni kívánja az eljárást. A hír nem hat a MOL megítélésére.
- Sergey Kapustin, az OTP orosz leányának alelnöke arról nyilatkozott, hogy a hosszútávú hitelekben, például jelzáloghitelek állományában jövőre is csökkenés várható. Ugyanakkor a rövidtávú hitelekben, például az áruhitelek értékében már növekedés jöhet. Továbbá az új kihelyezésű hiteleknél a hitelminőség már jobb, mint a régi hitelek esetében. A nyilatkozatok összhangban vannak az OTP korábbi közzétételeivel.
- A Richter további 15.000 darab saját részvényt vásárolt december 2-án 3,783 forintos átlagáron. A cég jelenleg 263.188 darab saját részvényt birtokol, és bónusz programjához még további 101.650 darabot szándékozik venni.

A Bayer ma nyújtja be forgalmazási kérelmét az EMA-hoz (European Medicines Agency) a Hemfilia A, Factor VIII kezelésére szolgáló legújabb biotechnológiai szerére, amely leválthatja majd a jelenleg is piacon levő rFVIII gyógyszerét. A klinikai hármas fázisú kísérletek alapján az új fehérjét hetente kétszer kell beadni infúzió formájában, és a kísérletek alapján 93,3 százalékos valószínűséggel csökkentette a vérzékenységet, míg háromszori infúzió esetén 96,7 százalékkal. A vérzékenység eme formájának gyógyítása (Hemofília A, Factor VIII) cirka 6-7 milliárd dolláros piac az USA-ban, és valószínűleg hasonló méretű lehet Európában is. Az újdonság a gyógyszer esetében abban rejlik, hogy ezek a fehérjék hosszabb életűek, mint amelyek a Bayer korábbi gyógyszerében találhatók. Így a jövedelmezősége is jobb. A hír összességben pozitív, de szerintünk nincs jelentős hatással az árfolyamra. Korábban egyes elemzőházak részvényenként cirka 2 euróra tették a gyógyszer részvényértékre gyakorolt hatását. Ez a mai bejelentéssel szerintünk mintegy 1 euró lehet.

A Bayer Eylea nevű készítménye két újabb kiterjesztésre is jóváhagyást kapott a kanadai hatóságoktól. A hír pozitív, ugyanakkor várható volt.
A BMW kínai értékesítői az eladási célok csökkentését szeretnék elérni. Egyrészt a lassuló ütemben növekvő gazdaság, másrészt az erős korrupció ellenes intézkedések is visszavetik a luxusautók, így a BMW-k iránti keresletet is. Az év első 10 hónapjában 9,8%-kal nőttek a kínai autóeladások, ami kiemelkedő szám összehasonlítva más térségek növekedésével, de lassulást jelent az egy évvel korábbi 15%-os növekedéshez képest. A BMW jövőre 10%-os növekedést szeretne elérni Kínában, azonban a kereskedők aggódnak, hogy ez nem lesz majd elérhető, ezért szeretnék elérni a csökkentést. A tervezettnél lassabb kínai növekedés pedig negatív hír lenne a BMW számára, ugyanis Amerika mellett ez a leggyorsabban növekvő piaca.
Rövid távon a Commerzbank részvényeinek esésre számít az Equinet, mivel az elemző szerint a profitabilitás jelentős javulása egyelőre várat magára. A bankra vonatkozó ajánlás ennek ellenére maradt tartás, 13 eurós célár mellett.
A német kabinet tegnap jóváhagyta, hogy 2020-ra 78 millió tonnával csökkentsék a széndioxid kibocsátást. Ezzel a lépéssel tovább bővülhet a megújuló energia részaránya a termelésen belül, így még inkább indokoltnak látszik az E.ON csoport szétválasztása, melyet még a hét elején jelentettek be.
A Fiat csoporthoz tartozó Maserati november végéig bezárólag 5000 autót értékesített a főbb európai piacain, ami 305%-os növekedésnek felel meg. A növekedés fő oka az új, elérhetőbb áru Ghibli modell. Olaszországban 464% volt a növekedés üteme, és összesen 1190 gépjárművet adtak el. A Ghibli jó értékesítési eredményei az új stratégia miatt is fontosak, ugyanis a Maserati az elkövetkező években jelentősen szeretné növelni eladásait a kisebb modellek révén. A Ferrari új, 1050 lóerős hibrid modellt mutatott be, FXX K néven. Az autót csak versenypályán lehet használni. Az autó ára várhatóan 2,5 millió euró körül alakulhat. Az autó meghajtásáról egy 860 lóerős benzinmotor és egy 190 lóerős elektromos motor gondoskodik. Hivatalosan a vevők 2 évig egy tesztprogramon vesznek részt, ez alatt az autó teljesítményéről adatokat szolgáltatnak a Ferrari számára, azonban ennek végén természetesen megtarthatják az autókat.
A Lufthansa felügyelő bizottsága jóváhagyta a 2015-ös fejlesztési terveket. A koncepció szerint a csoport Germanwings nevű diszkont légitársasága beolvad az Eurowingsbe, amelynek bővül a flottája és tevékenységi köre, így németországi belföldi és európai járatok mellett hosszú távú járatokat is indít majd.
A Kepler 99 eurós célár mellett vételről tartásra csökkentette a Siemens részvények ajánlását.
A Jefferies 5,5 eurós célárral és tartási javaslat megfogalmazása mellett elkezdte az Unicredit részvények követését.

Forrás: vg.hu
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: